Bevezetés a kutyaeledelek útvesztőjébe

Bevezetés a kutyaeledelek útvesztőjébe

2020-11-01 / Magyar Dorottya

“Az én kutyám nem eszi meg a konzervet / szárazeledelt” – ha annyi ezresünk lenne, ahányszor ezt a mondatot hallottuk… Aztán persze az ördög a gazdikkal való beszélgetés során kiderülő részletekben rejlik, majd pedig kiderül, hogy a Rex Natural Range kóstolót azonnal örömmel elfogyasztja a blöki. De hogy is van ez?

Vannak gazdik, akik kedvenceiket szigorúan szakmai elvek szerint tudatosan és következetesen táplálják minőségi száraz vagy nedves eledelekkel (utóbbiakat hívjuk a hétköznapok során konzerveknek), vagy nyers eledellel. Vannak, akik a házi kosztra esküsznek, ami nem egyenlő azzal, hogy a kutya elé kerül minden ételmaradék. Egy kis gondossággal otthon is összeállítható a megfelelő étrend az eb számára.

De ha a gazdi a lehető legkevesebb idő, energia és pénz ráfordításával igyekszik megoldani kedvence táplálását, borítékolható, hogy annak a négylábú látja kárát.

Ugyanakkor tény, hogy nem könnyű eligazodni a boltok polcain sorakozó konzervek és száraztápok között, hiszen mindegyiken ott a „teljes értékű kutyaeledel” felirat, tetszetős a csomagolásuk, így sokan pusztán az ár alapján döntenek. Vagy legalábbis döntöttek eddig, hiszen ha végigolvasod cikkünket, garantáljuk, hogy Te is alaposabban átgondolod majd döntésedet – kedvenced érdekében.

Mindig szem előtt kell tartanod, hogy a kutya ragadozó, így a legfontosabb szempont, hogy mennyi állati fehérjét és zsírt tartalmaz a kiválasztott adott eledel. Ezen belül fontos információ, hogy mennyi az adott eledel valódi hústartalma, illetve mekkora az összfehérje tartalom. A kiválasztott eledel lehetőleg valódi húst tartalmazzon, ne húslisztet.

Fontos tényező a táp szénhidráttartalma, mert a túlzott szénhidrátbevitel a kutyák esetében is egészségügyi panaszokhoz (elhízás, cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek) vezethet. Válassz olyan eledelt, amiben nem gabonafélék adják a táp szénhidráttartalmát, hanem rizzsel, burgonyával, gyümölccsel, zöldséggel, szentjánoskenyérrel készült az eledel.

Az összzsírtartalom körülbelül 14 % legyen egy átlagos életvitelű kutyánál.

Fontos szempont, hogy milyen eljárással készült a táp: 200°C felett sérül az alapanyagok beltartalmi értéke, így utólag szintetikus vitaminokat kell az eledelhez keverni. Ha tehát hidegen sajtolt, fagyasztva szárított, gőzölt, párolt a termék, azt a gyártók jól láthatóan jelzik is a csomagoláson.

A „friss” kifejezést kizárólag olyan állateledel összetevőkre lehet használni, amelyek semmilyen kezelésen nem estek át, kivéve a hűtőlánc fenntartását szolgáló kezeléseket. A főzés, a fagyasztás, a só, az utókezelő anyagok, a természetes vagy szintetikus, kémiai tartósítószerek vagy más gyártási segédanyagok használata kizárja, hogy az összetevőre ezt a kifejezést alkalmazzák.

Ezzel azonban csak az alapvető tudnivalókat tekintettük át. Következő cikkünkben tovább árnyaljuk majd a képet, hogy segítsünk kiválasztani kedvenced számára a leginkább megfelelő eledelt.

Tovább a Rex Natural Range eledelekre >>

Forrás: