Miért fontos az elektrolit pótlás?

Az elektrolitok fontossága 1.

A szervezet számára felesleges hő leadása többféle módon történhet. A lovak esetén ennek elsődleges módja az izzadás, amely nagyon hatékony hűtési mód, de megvannak árnyoldalai is. A verejték megjelenése, függetlenül attól, hogy vékony és vizes, vagy vastag, habos, annak a jele, hogy a lovunk folyadékot veszít, ez lehet óránként 10-15 liter folyadék is.

A lovak létfontosságú testnedveinek a megfelelő egyensúlyának és áramlásának fenntartásáért, az idegrendszeri ingerek továbbításáért, az izmok és a keringési rendszer egészséges működéséért az elektrolitok a felelősek. A nátrium és a klorid nagyon kis mennyiségben található meg a szénában és a szemes takarmányokban, ezért fontos hogy a lovak számára ezek beviteléről mi gondoskodjunk. Ez a pótlás történhet nyalósó, elektrolit só vagy paszta formájában.

Az elektrolit egyensúly és a hidratáció együtt járnak, hiszen a lovak az izzadtságukkal nagy mennyiségű elektrolitot és folyadékot veszítenek edzés, verseny, magas hőmérséklet vagy páratartalom esetén.

A ló testének kb. 65%-a víz. Ennek nagy részét a sejtek (sejten belüli és sejten kívüli vízként) tartalmazzák. A vérplazma, amely a lovak vérének nagy része, fontos alkotórésze a sejten kívüli vízkészletnek. Az izzadással távozó víz egy része a vérplazma mennyiségéből kerül ki, ezért annak mennyisége csökken. A vérplazma és ezzel a vér mennyiségének csökkenése kedvezőtlen hatással lehet arra, hogy a munka során az izmok megfelelő vérellátásban részesüljenek. A súlyosbodó kiszáradás az izzadás csökkenését és a testhőmérséklet emelkedését eredményezi. A nagy mennyiségű víz (izzadással akár óránként 6-10 liter is lehet) és elektrolit elvesztése komoly figyelmet igényel a részünkről, a megfelelő bevitelről és azonnali pótlásról gondoskodnunk kell. Jó, ha egy verseny, túra vagy utazás előtt tud adni kb. 60-120 gramm elektrolitot, hogy előre feltöltse a szervezetet és 120-280 grammot utána pótlásként, hogy mielőbb segítsen a megfelelő elektrolit szintet helyreállítani.

Az izzadással elvesztett elektrolitok legfontosabbjai a nátrium, klorid és kálium. Kisebb mennyiségben a kalcium és magnézium, és még kisebb mennyiségben egyéb nyomelemek is ürülnek.

Az elektrolitok felelősek a testnedvek sav-bázis egyensúlyáért és ozmotikus szabályozásáért is. Az elektrolitok nélkül a test nem képes a megfelelő mennyiségű folyadékot biztosítani a sejtek körül. Természetesen a testnedvek szabályozása egy összetett folyamat, ahol fontos szerepet játszanak enzimek, hormonok és fehérjék is az elektrolitok mellett, de a sejtek dehidrációjának elkerülése alapvető fontosságú. Ha egy sejt túl sok vizet veszít, akkor elhal. Ezért fontos az, hogy az elektrolitok megfelelő mennyiségben álljanak rendelkezésre, mivel az elektrolit veszteség kiszáradást eredményez. A súlyos kiszáradáskor a lovak már azért nem akarnak inni, mivel olyan nagy a víz és elektrolit veszteségük, hogy a fiziológiai inger, amely ivásra serkenti a lovat, már nem működik.

water-art-wallpaper-15

Hogyan adagoljuk az elektrolitokat?

Az első és legfontosabb, amely minden ló számára legyen elérhető, a nyalósó. Itt figyelmet kell arra fordítani, hogy olyan helyen legyen a só, ahol nem szennyeződik vizelettel vagy trágyával. A folyadék háztartás szempontjából szintén nagyon fontos a tiszta víz, az is legyen elérhető, hogy a ló tetszés szerint tudjon inni.

A legtöbb elektrolit, revitalizáló só bekeverhető a lovak táplálékába, feloldható vízben vagy szájon át adható pasztaként kerül forgalomba. Amikor vízben oldva adja az elektrolitot, annak elfogyasztása után mindig legyen még elérhető még további tiszta víz is, hiszen a ló szomjas lesz.

A pótlás mértékét természetesen az elvesztett folyadék, az izzadás mértékéhez kell igazítani, amelyet befolyásol a feladat intenzitása, a talaj a környezeti hatások, időjárás. A megfelelő elektrolit adag 3-7 gr nátrium, 6-15 gr klorid, 1-3 gr kálium, 4-8 gr kalcium és 1-3 gr magnézium tartalmú.

Mikor különösen fontos az elektrolit pótlás?

  • Intenzív edzés vagy képzés, versenyek, bemutatók, túrák esetén
  • Utazáskor
  • Magas hőmérséklet és / vagy páratartalom esetén
  • Bármilyen okból megnövekedett izzadás vagy vízveszteség esetén (pld. hasmenés)

Az egészséges elektrolit háztartás fenntartásához nélkülözhetetlen, hogy friss víz is mindig legyen elérhető a lovak számára, hiszen ezek együttes megléte tartja fenn a folyadék háztartás optimális egyensúlyát.

Az Equimins által kínált elektrolit kiegészítők az Epsom só (magnézium szulfát), dobozos kiszerelésű Elektrolit só (dextróz, kalcium laktát, magnézium, kálium klorid, nátrium klorid, réz szulfát, cink szulfát, probiotikumok) és az Elektrolit paszta a sók és szükséges kalcium és nyomelemek pótlására 30 ml kiszerelésben.

Az Equimins termékkínálatában minden olyan táplálékkiegészítőt megtalál, amely segít lova egészségének és csúcs kondíciójának elérésében, illetve megőrzésében.

#elektrolit #epsom so #izzadas #izomlaz #equimins #lovitamin

Termékeinkről részletes leírást a honlapunkon talál: www.equimins.hu vagy www.lovitamin.hu

Möhöly Christa
Termékfelelős